Majdnem tönkrement a házasságom

2020-ban kezdődött minden.
35 éves voltam és életem talán legnehezebb időszakát éltem át. Hatalmas nyomás nehezedett rám a munkahelyemen, a magánéletemben és a házasságomban is. A munkahelyem ingatag lábakon állt, a bevételeim jelentősen csökkentek, a családomban több konfliktus is volt és ezáltal feszültebbé váltam én is otthon.
Andival, a feleségemmel 2-3 naponta vitáztunk össze. Gyakran az ágyban szerettünk volna kibékülni, de a sok stressz hatására már az együttlét is rémálommá vált!
Bekövetkezett az, amire sosem számítottam
A kishaver odalent -valószínűleg a stressz hatására és az idő múlásával párhuzamosan-, már nem volt olyan virgonc, mint 20 évesen. Sőt, egyre gyakrabban hagyott cserben, ami természetesen újabb vitát és feszültséget okozott a házasságomban.
Azt éreztem, hogy nem vagyok elég jó
Andi az elején azzal nyugtatott, hogy semmi gond, biztosan, csak a stressz miatt történik ez. Úgy voltunk vele, hogy majd elmúlik, aztán visszaáll minden a régi kerékvágásba.
Türelmesen vártunk, de 2 hónappal később is ugyanez volt a helyzet. Kezdtem nagyon aggódni és szintem már félni, hogy mi történt velem. Mindeközben már Andi sem tolerálta olyan jó szívvel, hogy több mint 2 hónapja nem volt egy izgalmas és élvezetes esténk.
Kezdett minden összeomolni bennem
Az járt a fejemben, hogy nem vagyok elég jó és el fog hagyni egy másik férfiért, aki tud teljesíteni az ágyban. Pokoli éjszakáim voltak. Volt, hogy dühös voltam és volt, hogy a könnyeim csordultak ki. Azt éreztem, hogy egy nagy nulla lettem és Andi rövid időn belül el fog hagyni.
Tudtam, hogy ezen változtatni kell
Rögtön az internet elé ültem megoldás után keresve. Fórumokat olvastam a témában és konzultáltam orvosokkal, valamint pszichológusokkal is egyaránt. Nagyon meg akartam oldani a problémát. Tisztában voltam vele, hogy ha nem sikerül, akkor összeomlik az életem. Ezt pedig nem engedhetem.
A fórumokon a szakértők és az orvosok is a természetes növényi kivonatokból készült étrend kiegészítőket javasolták megoldásként.
Úgy voltam vele, hogy egy próbát mindenképp ér és ki is próbáltam néhány készítményt. Fontos szempont volt, hogy hivatalos, egészségre ártalmatlan készítmény legyen.
Megtaláltam ezt a webáruházat: https://www.potencia-novelok.hu/ és rögtön rendeltem 2 terméket is a webshopból. FoxPost csomag automatába kértem a szállítást, hogy diszkrét és titkos legyen a folyamat.
Az egyik termék az El Torito volt:
A másik pedig a Boom Boom:
Ami történt ez után az valami csoda
3 nap múlva meg is érkezett a csomag és már alig vártam, hogy még aznap kipróbáljam Andival. Úgy éreztem magam, mint egy gyerek karácsonykor.
Megmentette a házasságomat
Ami az nap este történt, szinte hihetetlen volt. Megdöbbentő keménység, hosszan tartó élvezetek, brutális befejezés. Andi nem hitte el, hogy mi történik. Végre közel 3 hónap után olyan élvezetekben volt részünk, mint még soha. A Boom Boom-ot próbáltam először, aztán 2 nap múlva pedig az El Toritot. Mind a kettő hasonló eredményt nyújtott, viszont a személyes kedvencemmé az El Torito vált.
Helyreállt az életem
Természetesen én is lényegesen harmonikusabb életet tudtam így élni, egy óriási teher szakadt le a vállamról és Andival a kapcsolatunk jobb lett, mint valaha volt. Újra ránk talált a harmónia és szerelem.
Ezúton is köszönöm a https://www.potencia-novelok.hu/ webáruháznak, hogy megmentették a házasságom és egyben az életemet is!
Maradok inkognitóban,
Tamás
================================
Köszönjük Tamás beszámolóját! Kattints ide és nézz szét kínálatunkban: https://www.potencia-novelok.hu/
További történeteket várunk vásárlóinktól a rendeles.potencianovelok@gmail.com email címen. Bátran Írhatsz anonim módon, név nélkül is. Mindig örömmel vesszük a sikertörténeteket, amelyeket elhelyezhetünk az oldalunkon. Úgy gondoljuk, hogy ezzel segítünk férfiatársainknak.